Ősz Frankfurtban II.

Az utazás előtti nap dolgoztunk. Mivel a szüleimhez közel esik a reptér azt beszéltük meg Babival hogy náluk alszunk, és másnap majd ők kivisznek minket. Péntek este egyrecsak sűrűsödött a köd kifele menet a városból. Én ekkor már elkezdtem aggódni. Babi nem tudta mit jelent a köd. Miután felvilágosítottuk hogy így valószínűleg reggel nem szállunk fel időben, már ő sem mosolygott annyira. Másnap reggel kisebb problémák adódtak otthon a kinyomtatnivalókkal, de végülis sikerült időben elindulni és megérkezni. A reptéren már fogadott is minket a csodás hír; egy óra késés. Nekem ez a világvégét jelentette. Így is délután 3-ra értünk volna oda, most még egy óra mínusz.

Babibak tériszonya van. És egy kicsit fél a repüléstől, így tilos volt viccelődnöm zuhanással és magasság-megállapításokkal, amit persze megszegtem, mert olyan vicces volt nézni a rémült ábrázatát. Igazából jól bírta a repülést. Sokat nem láttunk, tele volt felhővel az ég.

Mikor leszálltunk a Frankfurt Hahn reptéren nem csapott meg semmilyen idegen, vagy "németországban vagyok" érzés. Kis aranyos reptér, kis aranyos repülőkkel. A repülőtől kb. 100m séta és már benn is vagy az érkezős miniterminálon aztán onnan hipp-hopp ki is jutottál.

A busz, ami bevitt volna a városba előttünk 5 perccel húzott el. Nagyon boldogak voltunk tőle. Pedig még csak a csomagot sem kellett várnunk, csak kézipoggyászunk volt. Ilyenek a gazdaságos utazók. Amíg a buszt vártuk megérdeklődtem hogy majd honnan megy a Luxembourg-i buszunk. Hálistennek csak 200m séta.

Közben drága Babim megosztotta velem a jóhírt amit elfelejtett eddig; némethonban az üzletek vasárnap nem nyitnak ki. Semelyik. Se kaja, se ruha, se elektronika... semmi. Remek. Szombat délután volt, és volt pár óránk arra hogy mindent beszerezzünk amit csak akarunk. Bebuszoztunk a városba, majdnem két óra volt az út. Onnan párszáz méter és már meg is volt a szállásunk. Pension Alpha. Ez volt az a hely ami még az egyik osztálykirándulásom alkalmával érintett miskolci munkásszállót is lepipálta. Egy amúgy teljesen kedves recepciós úr átvezetett minket az épületen, ki, egy belső udvarra, ahol állt egy másik épület. Már ott érezhető volt hogy ez nem lesz egy hiltoni hangulat. Az épületbe belépve pofáncsapott a káposztaszag, ami ottlétünk alatt ott is maradt. Felmentünk az elsőre be egy szobába. Ott kénytelenek voltunk tudomásul venni hogy itt bizony nincs saját fürdőszoba, közös zuhany és wc van a folyosón. A szoba kicsit büdös, kétágyas, a szekrényen nincs ajtó az ágyneműhuzat olyan szürke mint a hamu az ágy megélte talán a két világháborút is. Cserébe viszont volt tv és benne több mint 50 csatorna és frankó meleg fűtés. Ellentmondásos egy hely volt. Ezt később a zuhanyban is tapasztaltuk. Amilyen gagyi volt, legalább csak úgy ömlött a forróvíz jó sokáig. Aztán értek még meglepetések.

Az első sokk után gyorsan kipakoltunk és útnak eredtünk.