Ahogy mentünk a lépcsőn kicsit megijedtünk. Onnantól a lépcsőfordulótól ahonnan már nem látszott a recepció, már nem is volt olyan giccses és szép a szőnyeg és a fal és minden egyéb. Romlott a minőség felfelemenet. A szobába félve léptünk be. És lám, egy csudaaranyos, bájos kis szobácskát kaptunk. Tiszta, rendezett, meleg, normális ágyneművel és ággyal, és abszolut szagmentes. Csak sajnos ugyanennyire fürdőszobamentes is... Fogtam a fejem. Így elcseszni egy szobafoglalást... Másodjára. Bár igazából ennél a szálláshelynél nem volt feltüntetve az interneten a közös fürdőszoba. Na de mindegy is. Csak sajnos mikor megnéztük a fürdőszobának sem nevezhető zuhanyzót elállt a lélegzetem. A wc még oké, olyan tipikus kis kocsmai vécé(helyiség) volt, egyszemélyes és nem túl hívogató. De a zuhany vitte a pálmát. Egy körülbelül hasonló méretű ablaktalan, szellőzésmentes fülke. Van egy ajtaja ami a folyosóra néz, abban az ajtónyi szélességben le lehet vetkőzni és onnan lépsz is a zuhanyfülkébe aminek minden oldala maga a fal. Szóval egy olyan kilencvenszer-száznyolcvanas lyuk. Belmagasság meg max 230 cm. Fantasztikus volt. Túllendülve az újabb érdekességeken inkább bevetettük magunkat a bájos kis szobába. Megettük a kis szendvicskéinket, kipróbáltuk a tv-t és lepihentünk. Babi beállította a telefonját hogy ha esetleg elaludnánk kettőkor biztosan felkeljünk. Nos, sikerült is felkelnünk négy és öt között. Kinyomtuk az ébresztést és cseppet elillant az idő. Mire összeszedtük magunkat alig maradt egy kis időnk nézelődni. A téli felszerelésem beszerzése így megint ugrott. De ekkor már annak is örültem hogy volt még nyitva szuvenírbolt. Egyedül az volt nyitva hétig. Ott megint megvettünk a kötelező képeslap-hűtőmágens párost és még egykét apróságot. Ezután sétára indultunk. Megnéztük a várat esti kivilágításban, átmentünk újra egy völgyhídon és egyszercsak egy nagyobb buszmegállóba értünk. Ott eldöntöttük hogy idő szűkében és mivel amúgy is hideg van rendezünk egy gyors esti buszos városnézést egy hasraütésszerűen kiválasztott járattal. Sikerült tényleg jót választani, nagyon szép részeken vitt végig még az óriási Pont Rouge híd alatt is átmentünk ami már odafelé is feltűnt hogy elég hatalmas mikor átmentünk rajta de így oldalról nézve látszott csak igazán. Aztán valahol a nagy sötétségben leszálltunk és elgondolkoztunk vajon mennyi idő míg jön visszafelé is egy busz. Mert erről kicsit megfeledkeztünk. Ácsorogtunk is egy ideig, majd jött egy busz és visszavitt minket oda ahonnan indultunk. Ott besétáltunk egy vásárlóutcába amit a buszon szúrtunk ki és reménykedtünk hogy találunk valami jó kis beülős helyet. Éhesek voltunk már nagyon és forrócsokira is vágytunk. Míg sétálgattunk a kihalt vásárlóutcán egyszercsak figyelmesek lettünk egy kürtöskalácsos bódéra. Óriási betűkkel volt ráírva hogy kürtös és a bódé oldalán leírták a kürtöskalács történetét. Hát valami különlegességre mindenhol rálelünk.
Végül semmi extra olcsót nem találtunk és beültünk egy pizzahut-ba. Rendeltem valami fokhagymáspirítóst, csak nem azt kaptam amit kértem, Babi meg egy brownie-t, és ő sem olyat kapott amilyet kért. legalább a forrócsoki stimmelt. Innen szépen visszabuszoztunk a hotelhez és folytattuk a pihenést. Én kipróbáltam a zuhanykülönlegességet aztán pedig nyugovóra tértem. Luxembourgra több idő kellett volna, egy kicsit jobb idő és kipihent szervezet.
Másnap reggel lementünk reggelizni, ami szuper volt. Volt itt is választék és egész finom is volt. Ezután összepakoltunk és mentünk a reptéri buszhoz. Ez a buszút valahogy kevésbé volt rémes. A reptéren Babi újra reggelizett, majd szépen becsekkoltunk és mentünk az ellenőrzőkapukhoz. Itt adódott egy kis probléma a táskám tartalmával, valahogy nem szimpatizáltak az újonnan beszerzett evőeszközkészletemmel, de kedvesen megkértek hogy legközelebb ne szállítmányozzak kézipoggyászban kenőkést. Mosolyogtam és bólogattam serényen. Hát igen, ezt valahogy elfelejtettem... Majd odabenn megláttunk az újabb nagyszerű hírt, a gépünk késik, mégpedig majdnem négy órát. Rettenetesen örültünk... Halálrauntuk magunkat, kínunkban vettünk újságokat és azt olvasgattuk. Aztán kaptunk egy fülest arról hogy aki kimegy a wizzair-pulthoz az kap egy 4 euró értékű csekkecskét, amelyet a reptér területén le lehet vásárolni. Hát az ottani árakhoz képest ez egy nagy nulla volt de végülis egy szendvicset pont tudtam belőle venni, miután megint sikerült visszavergődnöm magam újra az ellenőrzőkapukon. A mosdóban töltöttem kicsit a telefonomat, de ezzel nem voltam egyedül. Volt aki a lap-topját töltögette. Végighallgattunk mindenféle íkúbajnok okfejtést a gép késését illetőleg, sőt még olyan elmélet is volt hogy egy adott pillanatban leszállt gép fog minket vinni a miénk helyett, merthát mostmár biztos az lesz az, mert indulni kéne már. Szóval mindenki marha okos volt, de nem volt igazuk. Jött a kis pink gépünk és haza is vitt. Ablak mellett ültünk, vagyis most Babi volt a soros. Mikor hazaértünk már bőven sötét volt. Valahogy ilyenkor már mindig alig várom a hazérkezést. Hiába is, a visszautak már nem annyira izgalmasak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése