Avagy hogyan repül el háromnegyed év úgy, hogy nem jön az ihlet.
Mert bizony blog - nem blog, ez nem úgy megy ám hogy az ember csak úgy a semmiből megfogalmazza a tökéletes szavakat. A blog egy kiskert, gondozzuk ápoljuk és szeretjük elnézni ahogy növekedik, és ahogy mások csodálják. A szavak a színei. Kicsiny kertem elhanyagoltan szomjazik újabb színekre.
Elővéve minden gondolatot, és emléket, nekiesek ennek az Amerika beszámolónak. Életem legkülönlegesebb születésnapjának. A magányos örömömnek.
Szegény kontinens kapja az ívet rendesen, pedig aki nem látta, nem vetette meg a lábát a földjén, elhamarkodott véleményeket tesz. Nem állítom hogy a föld összes lakója imádni fogja, de legalább annyira szerethető mint a Vén Európa. A büszke nő. Mert én őt is szeretem ám attól még.
Szóval politika ide, mekdonálc kultusz oda, dagadt emberek és cseppet sem szolid öltözködés - vagyishát kinek mi a negatív véleményének kovácsolója, az Usáról egy dolog tény: gyönyörű. Csodálatos természeti adottságai vannak, emberfeletti szépséggel rendelkezik. Noha én egy icipici szeletét láttam, csak kicsinyke gyönyört szívhattam magamba, attól még tájékozott vagyok a témában a magam tapasztalatán felül is. Elfogultságom egyébként nem vita tárgya. Valóban az vagyok. Szívem puzzle-jának egy darabja ottmaradt. Egyszer majd újra kirakom az egészet. Adja Isten! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése